Programok

Navigációs nézetek

Esemény nézet navigáció

Ma

Pannonhalma-Szombathely zarándoklat

Pannonhalma Vár 1., Pannonhalma, Magyarország

"Szent Mártontól Szent Mártonig” zarándoklat indul Pannonhalmáról Szombathelyre, 2016. július 16–24-ig. Pannónia két Szent Márton tiszteletében kiemelkedő helységét köti össze ez az egy hetes gyaloglás. Célja, hogy mélyebben megismerjük a korai Egyház szentjének, Mártonnak életét, és 21. századi módon kövessük azt. A fáradságos út során szeretnénk megtanulni Mártontól, mit jelent zarándoknak, bűnbánónak, az evangélium hirdetőjének […]

Szent István király ünnepe

Monostoralapító Szent István király ünnepét Szent Márton monostora a "Közösségben vagyunk" újszövetségi mondat (1Jn 1,13b) jegyében ünnepli meg 2016-ban. A liturgikus, kulturális és turisztikai rendezvényeink keretében azt keressük, miként vagyunk közösségben monostoralapító királyunkkal, és miként lehetünk közösségben honfitársainkkal. Istvántól bencés közösségünk azt a küldetést kapta, hogy imádkozzunk hazánk biztos fennállásáért (pro stabilitate). Így is teszünk […]

Szent István király intelmei

Szent István király intelmei Imre herceghez Szent István király szellemi végrendelete eleven hagyományként van jelen Pannonhalma monostorában. Fiához, Imre herceghez írott, és feltehetőn bencés szerzetesek által megfogalmazott intelmeit a monostoralapító király ünnepének estéjén évről-évre egy színész és egy improvizatív zenész tolmácsolásában hallgathatjuk meg. Zenei improvizáció: Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművész Közreműködik: Györffy András színművész Rendező: Mispál […]

Arcus Temporum művészeti fesztivál

http://www.youtube.com/watch?v=jg1zh4cVAm4 Egy év kihagyás után a Szent Márton-év keretében augusztus 26–28. között ismét megrendezésre kerül az Arcus Temporum művészeti fesztivál a főapátságban. Mottója – mi lehetne más? – az emlékév mottója: „Közösségben vagyunk”. Ám ez a közösség ezúttal sok-sok síkot köt össze. Közösségbe kerül egymással és Pannonhalmával két régi „harcostárs” zenész, Keller András és Rácz […]

Apátok zarándoklata

Pannonhalma Vár 1., Pannonhalma, Magyarország

Szeptember első hétvégéjén monostorunkba várjuk a Bencés Konföderáció Szent Márton-közösségeinek elöljáróit. Szent Márton monostorainak apátjaival szeptember 3-án Szombathelyre zarándokolunk. A Szent Márton és Pannónia kiállítás szombathelyi részének megtekintése után az apátok 12 órakor Szent Márton szombathelyi ereklyéjénél imádkoznak a székesegyházban, majd visszaindulnak Pannonhalmára, ahol a kiállítás helyi részét nézik meg. Az apátok zarándoklatának központi eseménye […]

KATTÁRS – Budapest

Szeptember 16-17-én a Pannonhalmi Főapátság részt vesz a Katolikus Társadalmi Napok budapesti rendezvényén a Március 15. téren. Program 2016. szeptember 16. péntek Vesperás Szent Márton ereklyéjének jelenlétében Apátsági gyógynövény-, könyv- és termékbemutató a Szent Márton itt főapátsági sátorban 2016. szeptember 17. szombat Beszélgetések, apátsági gyógynövény-, könyv- és termékbemutató a Szent Márton itt főapátsági sátorban Találkozás […]

Taizéi tanulmányi nap

Pannonhalma Vár 1., Pannonhalma, Magyarország

Szerzetesség a 21. században Taizé és a monasztikus hagyomány fényében  Tanulmányi nap a Taizéi közösség tagjaival a Sapientia Főiskola oktatóinak és hallgatóinak, valamint fiatal szerzeteseknek   Meghívott előadó: Alois testvér, a Taizéi közösség elöljárója Program 9.30 Érkezés 10.00 Bibliai bevezetés, Alois testvér előadása 11.15 Korreferátumok, kérdések 13.00 Napközi imaóra a Bazilikában 13.30 Ebéd 15.00 Bibliai […]

Taizéi ifjúsági találkozó

Pannonhalma Vár 1., Pannonhalma, Magyarország

Taizéi ifjúsági találkozóra várjuk Pannonhalmára az Észak-Dunántúli régió minden keresztény fiatalját. A találkozón itt lesz a franciaországi taizéi közösség vezetője, Alois testvér hat szerzetestársával együtt. A találkozót a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület, a Szombathelyi Egyházmegye, a Veszprémi Főegyházmegye, a Pannonhalmi Területi Apátság, a Győri Egyházmegye, valamint a Dunántúli Református Egyházmegye együttesen szervezi. Támogatják az illetékes […]

Ökumenikus konferencia

Pannonhalma Vár 1., Pannonhalma, Magyarország

Legyetek szentek!” (1Pét 1,16) Keresztség és megszentelődés a Krisztus-követésben Ökumenikus konferencia Pannonhalmán és Bakonybélben Programtervezet Pannonhalma  - Október 14. péntek 10.00 kezdő imádság a bazilikában 10.30 díszteremben főapát úr köszöntője 10.35-11.35 előadás Andrea Grillo 11.45-12.45 előadás Szűcs Ferenc: A keresztség és a megszentelődés rendszeres teológiai aspektusai 13.00 Napközi imaóra a bazilikában 13.15 Ebéd a diákebédlőben […]

Vezetői konferencia

Pannonhalma egy másik dimenzió: az is hazamegy, aki először téved oda…” – így jellemezte az ezeréves monostorral való kapcsolatát Keller András hegedűművész, a Concerto Budapest művészeti vezetője. Lassan egy éve, a Szent Márton-év kezdetén tartottuk meg hagyományos vezetői konferenciánkat. A jubileumi év lezárása előtt örömmel értesítjük, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is megszervezzük a könyvbemutatóval […]