„A FELEBARÁT HALT MEG ÉS NEM ISTEN” – ENZO BIANCHI ELŐADÁSA A KÖZÖSSÉGRŐL

honlapra címke onlinePannonhalma – Enzo testvér az olaszországi Bose ökumenikus, monasztikus szerzetesi közösségének perjele a Pannonhalmi Vezetői Konferencia díszvendégeként két előadást is tartott. A bosei közösség 1968 óta működik, akkor csatlakoztak hozzá az első férfi és női tagok, ma már öt alapításukban száz szerzetes alkotja a monasztikus szerzetesi közösséget, amelynek női ága és protestáns, ortodox tagjai is vannak. Enzo perjel evangéliumi radikalizmussal elemzi az egyház előtt álló utakat és a kirekesztettekhez, menekültekhez való viszonyulást. Hirdeti és vallja, hogy új társadalmi szerződésre, a keresztényeknek pedig radikálisan új életfelfogásra van szükségük.

A Pax Televízió írása itt érhető el.