Zarándoklevél 3.

Az alábbiakban a Pannonhalma – Szombathely zarándoklat harmadik tájékoztató levele olvasható.

Kedves Zarándok!

A zarándokút mindig egy kihívás. Amikor útra kelünk, nem tudhatjuk mi vár ránk az útközben, ki jön velünk szembe, vagy milyen váratlan akadályokkal kell megküzdenünk. Fontos, hogy figyeljünk egymásra, fontos, hogy vigyázzunk egymásra. A zarándoklatunkon várhatóan 60-70 fő vesz részt, akiket terveink szerint 10–12 fős csoportokba fogunk beosztani. A kiscsoportok elsődleges célja, hogy segítsen közelebb kerülni minket egymáshoz és a csoportok tagjai egy kicsit jobban figyeljenek egymásra. Halmos Ábel atya minden napra hoz nekünk egy lelki témát, amit szintén ezekben a csoportokban fogunk feldolgozni, de ugyanebben a körben történik majd a reggeli és a napközi étkezés is.

A zarándoklat szervezői hamarosan találkoznak, hogy pontosítsák az egyes napok menetrendjét, de előzetesen a következőkre lehet számítani. A napi távolságtól függően korai kelés után reggeli, majd zsolozsma, benne a napi téma felvezetése. Ezután gyaloglás következik ebédig, amikor lehetőség szerint a kiscsoportos beszélgetésre is sort kerítünk. Ezután gyaloglás a szállásig, ahol vacsora majd szentmise vagy zsolozsma lesz. Esős idő esetén természetesen az esti szálláson fogjuk megtartani a kiscsoportos beszélgetéseket is.

Igyekszünk kihasználni az útközben adódó lehetőségeket is. Bakonybélben bekapcsolódunk a bencés szerzetesek imájába, Pápa környékén keressük a kapcsolatot protestáns testvéreinkkel, a virrasztási lehetőséget biztosítunk a celldömölki Mária kegyhelyen. Szombathelyen Szent Márton templomához érkezünk majd, de szállásunk a székesegyház szomszédságban lesz, ahol július 24-én délelőtt egy zarándoklatzáró szentmisén fogunk részt venni.

Többekben kérdezték, hogy meddig is tart pontosan a zarándoklat. Július 16-án 16 órától gyülekezünk Pannonhalmán, a gimnáziumban. Az első közös program az előzetesen 18.30-ra tervezett vacsora lesz. Utolsó napunkon, július 24-én, vasárnap ebéd után indulnak majd a buszok vissza Pannonhalma és Budapest felé. Részletekkel július első napjaiban fogok jelentkezni. Ha bármilyen kérdésetek van a zarándoklattal kapcsolatban, továbbra is elérhető vagyok a szentmartonzarandoklat@osb.hu címen.

PAX

Pannonhalma, 2016. június 15.

Boros Zoltán