A Szent Márton-év logója Szent Márton ereklyetartójának és a közösségteremtésnek a motívumait egyesíti.
Szent Márton pannonhalmi csontereklyéjét egy neogótikus ereklyetartóban őrizzük, amely gótikus épületként veszi körül a csontot. A középkorban a szentábrázolások fölé emelt gótikus íves épület a mennyei Jeruzsálemet, Isten eljövendő országát ábrázolja. Ugyanez az ábrázolás tér vissza azokon a középkori pannonhalmi pecséteken, amelyek Szent Mártont ábrázolják. A szent püspök ülő alakja fölött itt is gótikus épület emelkedik. A Szent Márton-év logója az ereklyetartó és a pecsét mandula alakját ragadja meg, amelynek alapstruktúráját a kereszt adja.
A logó hálózatrajzként veszi fel az ereklyetartó és a kereszt alakját. Csomópontokból és a közöttük lévő kapcsolatokat árbrázoló vonalakból épül fel a rajz. A logó ebben a Szent Márton-év egyik alapvető célkitűzésére, és egyben jelmondatára utal: „Közösségben vagyunk”. A mondat az Újszövetségből való: 1Jn 1,3(b). A bencés liturgikus hagyományban élők számára konkrét dallam is kötődik hozzá: kedden a Laudesben ezt a mondantot énekeljük az újszövetségi kantikum előtt antifónaként: „Közösségben vagyunk az Atyával, és egyszülött Fiával, Urunk, Jézus Krisztussal.”
A mondat tudatosan nyitott, kiegészíthető. Közösségben vagyunk…
- … az Atyával és Egyszülött Fiával, Urunk Jézus Krisztussal (1Jn 1,3b). Az 1Jn szerint az író közössége az Atyával és a Fiúval kinyílik az olvasók felé: „Azt hirdetjük tehát nektek, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. A mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és Fiúval, Jézus Krisztussal.”
- … Szent Mártonnal – az ereklyéje, a hagyományunk, a felidézés, a múlt révén
- … Szent Mártonnal – a jubileumi év során, a jelenben és a karitatív cselekedetek révén
- … egymással, akik körülvesszük Szent Márton ereklyéjét és hagyományát: bencések, zarándokok, a Területi Apátság plébániáin élő keresztények, a monostorba látogató vendégek
- … a rászorulókkal, akikhez mi nem leereszkedünk (saját felsőbbrendűségünk kimutatásaként), hanem akikkel mi is közösséget vállalunk, mert tudjuk, hogy mi is voltunk ott, ahol ők most vannak
- … a kitaszítottakkal, akikkel Márton is közösséget vállalt: a katonákkal, a koldusokkal, sőt az eretneknek gyanúsított priszcillianistákkal (akik csak túl lelkes szerzetesek voltak Márton nézete szerint).
- … a velünk nem feltétlenül egy communióban lévőkkel: a tudósokkal, művészekkel, a protestáns egyházakkal és az ortodoxiával – akikkel Márton közös szentünk.