Megfigyeltem magamon, hogy valahányszor Pannonhalma felé közeledem, már jóval azelőtt, hogy meglátnám az apátságot, befejezem a telefonálást az autóban, elzárom a rádiót, tovatűnnek a gondolatok: csend lesz. Nem igazi csend, mert hallani a kerékzajt, érezni a szívverést, és nem tudom irányítani a gondolataimat. Ösztönösen készülődöm: Pannonhalmán mindenki másként találkozik önmagával. Felemelő érzés belépni egy olyan térbe és közösségbe, ahol kinyílik a szívünk, a szellemünk; ahol máshogyan látunk, hallunk, hallgatunk – vallja Keller András az Arcus Temporumról, amely időben egymástól távoli, szellemiségükben mégis párbeszédképes zeneművekkel képez hidakat korok és emberek között.
Az mno.hu írása itt érhető el.