Több mint 130 regisztrált résztvevővel és harminc előadóval szervezett közös konferenciát a ELTE Bölcsészettudományi kara és a Pannonhalmi Főapátság. A Szent Márton-év 2016 egyik kiemelt jelentőségű rendezvényének a pannonhalmi főapát mellett díszvendége a franciaországi Tours érseke és Károlyi György, párizsi magyar nagykövet. A kétnapos konferencia első napi programjait az ELTE Múzeum körúti központjában, második napi eseményeit Pannonhalmán, a Viator Apátsági Étterem konferenciatermében tartják.

Borhy László dékán francia nyelven köszöntötte a konferencia résztvevőit. Beszédében kiemelte, hogy Szent Márton gazdag személyiségének emblematikus tette volt, amikor egy téli estén Amiensben odaadta köntösének egyik felét egy hidegtől reszkető szegény embernek. Nem adhatta oda a teljes köntöst, mert a másik fele a kincstárhoz tartozott. Gesztusa különösen mély jelentéssel bír, mert egyrészről a kereszténység emberségessége mutatkozik meg benne, másfelől a római törvények tisztelete. Szent Márton tehát összeköti a különböző korokat Róma magas civilizációjától kezdve a középkoron át napjainkig – emlékeztetett a dékán, akit mint Savaria-Szombathely szülöttét külön büszkeséggel tölti el, hogy az ELTE adhatott otthont a konferenciának.

A történelem során több százezer magyar ember viselte Márton nevét és milliók laktak vagy laknak jelenleg is Szent Mártonról nevezett településeken, imádkoznak Márton oltalma alatt álló templomokban. A magyarok Pannónia szellemi örökösei a magukénak tekintik őt, éppúgy az olaszok, hiszen gyermekkorát Páviában töltötte, nem beszélve az egykori Gallia tájegységeiről, akik úgyszintén. Így aztán egész Európa is a magáénak tekinti. „Kívánom, hogy mindannyiunkat terítse be Szent Márton köntöse!” – zárta le köszöntőjét Borhy akadémikus.

A házigazdai köszöntő után Bernard-Nicolas Aubertin Tours város érseke, ciszterci szerzetes, Szent Márton tulajdonképpeni örököse fejtette ki gondolatait. Mártonnal kapcsolatban az első meglepetés, hogy mekkora hatása volt történelemre úgy, hogy ő maga egy sort sem írt le. Mindent, amit róla tudunk Sulpicius Severustól tudjuk, aki még a szent életében megírta a történetét, mindamellett, hogy hogy mesterének is tartotta Mártont. Az életrajzban úgy mutatja be Mártont, mint az új Krisztust, aki életében valóra váltotta a szeretet tanítását. Nem véletlen, hogy a ravennai mozaikokon a tizenharmadik apostolként ábrázolják.

A köpenyét megosztó Márton a saját részét, az egyik felét adja oda a koldusnak, így lesz a keresztény felebaráti szeretet ikonja. Márton másik oldala a nagy hite, ami a megtérésre elvezette és ez a hit vezérelte harcaiban is. Tours városa római provincia székhelye volt. Márton püspökké választása után ugyanazt a lendületet látjuk benne, mint most I. Ferenc pápában, aki a szenthez hasonlóan a gazdagoktól, a városoktól a szegények, a falvak megtérítése felé fordult. Sorra járta egyházmegyéje falvait, hogy köztük tegyen tanúbizonyságot Krisztusról. A kiengesztelődés embere is, hiszen viszálykodó papjai között békét teremt. Aubertin püspök úr záró gondolatként Szent Márton kisugárzását kérte a konferenciára.

A tours-i érsek köszöntése után Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát emelkedett szólásra. Az egyik legismertebb és legnépszerűbb szent arcát kérdő tekintettel keressük, kérdezzük, mert nemcsak hallani akarunk róla, hanem a lelkéből is kapni szeretnénk – kezdte a főapát. Márton vízválasztó személyiség, hűsége, tanúságtétele töretlen, sokaknak erőt adó. Úgy tűnik, Jézus Krisztushoz és az Evangéliumhoz való következetes ragaszkodásával a konstantini fordulat után átalakuló keresztény élet fogaskerekeiben Márton püspök magatartása homokszemként vagy akár sziklarögként került volna bele. Feszültsége püspöktársaival, szembenállása a császárral, ragaszkodása a szegények és jogfosztottak evangéliumához mind erről tanúskodik – folytatta Várszegi.

A tudományos konferencia, a róla szóló előadások mutatják be, miként lett ez az ellentmondásos, nehezen besorolható, sokszor nyers és kemény, vízválasztó személyiség a „Zord világnak telét megenyhítő Mártonja”, továbbá „Új tusákért síkra szálló bajnoka”, majd aki „Védelmébe veszi szenteknek hazáját” és végül közbenjárónk, mert „szülőhazája népe kéri őt” erre – zárta gondolatait a konferencia szekciócímeiből alkotott mondatával Szent Márton hegyének bencés főapátja.