Programok

Események betöltése

2016. október 27., csütörtök - 2016. október 30., vasárnap

Mint élő kövek

Mint élő kövek
Szent Márton oltalma alatt álló Kárpát-medencei közösségek találkozója
2016. október 27-30.

A Szent Márton-év keretében, október 27. és 30. között kerül sor a Pannonhalmi Bencés Főapátságban a Szent Márton oltalma alatt álló közösségek, egyházközségek és települések találkozójára. A „Mint élő kövek” címet viselő találkozóra Szent Márton hívja a közösségéhez tartozókat, hogy megélhessék az év pannonhalmi mottóját: “Közösségben vagyunk.” Bekapcsolódunk a vendéglátó bencés szerzetesek közösségének életébe, és a találkozások, beszélgetések közben egymással is közösségbe kerülünk.  

Aki eljön a találkozóra, egy rendkívüli kezdeményezés részese is lehet Szent Márton születésének 1700. évfordulóján. A felvidéki Alistál (Dolný Štál) község plébánosa, Bozay Krisztián ugyanis új plébániát szeretne építeni. Várszegi Asztrik főapáthoz fordult azzal a kéréssel, hogy a leendő plébánia alapköve Szent Márton-hegyéről származzon, azaz a Pannonhalmi Főapátság adjon egy követ, amit Főapát úr áld meg. Pannonhalma nagy örömmel és várakozással támogatja az elképzelést. Főapát úr továbbgondolva Bozay atya elképzelését azt a kérést tolmácsolja a nyilvánosságon keresztül, hogy minden szentmártonos település, egyházi szervezet és közösség is adjon egy követ a plébánia épületéhez. Így jelképesen az egyház építésében is közösségbe kerülünk egymással.

Bővebb információk a találkozóról alábbi dokumentumokban.

Jelentkezés a sztmarton@halo.hu email címen vagy Agócs Júliánál a 00-36-20-214-62-06-os telefonszámon.

Információs lap; Meghívó levél

plakat