Programok

Események betöltése

2016. március 23., szerda

A Területi Apátság zarándoklata

2016. március 23-án, Nagyszerdán 18 órakor tarjuk a krizmaszentelési misét Pannonhalmán a bazilikában. Egyben ez a Területi Apátság Szent Márton-zarándoklata, amelyre szeretettel hívjuk plébániáink lelkipásztorait és híveit.

Az emlékév jelmondata: „Közösségben vagyunk”, és ennek megfelelően igyekszünk a főapátság szokásos és rendkívüli programjait is a közösségépítés és a dialógus jegyében folytatni. Erre kapnak meghívást a plébániai közösségek is. A közösségépítés programjai azokra vonatkoznak, akik ismerik Pannonhalmát, szerzeteséletünket, plébániai életünket. Célunk az, hogy ők megerősödjenek a közösséghez tartozásukban, és ezen keresztül növekedjenek a Krisztusba vetett hitükben. Az ereklyetisztelet plébániai alkalmai, a Pannonhalmára vezető nagyszerdai krizmaszentelési zarándoklat, a családtalálkozó, a Pannonhalmáról kilépő és Szombathelyig elmenő gyalogos zarándoklat, a szolidaritás plébániai mozzanatai mind olyan alkalmak, amelyeken hívő keresztények vannak egymás között, és kölcsönös tanúságtételük láttán a szeretet is és a hit is épül.

Ugyanakkor sokan vannak, akik távol vannak az egyháztól és a helyi keresztény közösségtől – legyen az Pannonhalma vagy a plébánia. Mint Szent Mártonnak, úgy nekünk is fontos volna kiemelten odafigyelni rájuk ebben az évben. Annál is inkább, mert távolmaradásuknak gyakran nem az információhiány vagy a közömbösség, hanem inkább az egyházról kialakított negatív kép az oka – ez utóbbiért igen gyakran mi magunk, keresztények és pásztorok vagyunk felelősek. Márton úgy szólította meg a távol álló embereket, hogy „közösséget vállalt velük”, azaz hajlandó volt ő maga is változni: szenvedni, dideregni, böjtölni, útra kelni, nézeteiből valamit feladni, a másik nézőpontjait magáévá tenni. Ezt értjük a dialógus alatt. Olyan platform megteremtését, amely alkalmat ad arra, hogy beszélgetőpartneremhez hasonlóan én magam is változzam: küzdjem megértésért, a vele való teljes közösségért. És közben ő érezze, hogy nem ítélkezem, nem akarom őt erővel megváltoztatni, hanem inkább én magam akarok alakulni. Az ilyen dialógus hordozói a Szent Márton-évben a kulturális programok, kiállítások, koncertek, találkozók.

Adja az Úr, hogy mindannyian megerősödjünk ebben.

Dsc_2340_Horváth Tamás