Aktuális

Szent Márton összeköt

honlapra tvA hétvégén folytatódtak a Szent Márton-év 2016-os programjai a Pannonhalmi Bencés Főapátságban. Szombaton Donato Ogliari, montecassinói bencés főapát vezetésével 130 szerzetesnövendék tartotta találkozóját a gimnáziumban. Várszegi Asztrik főapát szerint az UNITAS rendezvény lehetőség arra, hogy a fiatalok találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek, nem utolsó sorban pedig Szent Mártonra és annak példaértékű cselekedeteire emlékezzenek.

A Győr + TV riportja

 

Diákfilmpályázat

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium a Szent Márton-év keretében “Az első vágás” címmel diákfilmpályázatot hirdet. A pályázati kiírás és a jelentkezési felület itt található.

Versenykiírások

Két új versenykiírás került fel a honlapra. Már lehet jelentkezni a Márton-maratonra és a Márton-tornára. A Márton-maraton regisztrációs felülete itt, a Márton-tornáé pedig itt található.

UNITAS-találkozó

A 2016-os UNITAS-találkozón mintegy 200 pap- és szerzetesnövendék gyűlt össze Pannonhalmán február 13-án. A Szent Márton-év rendezvényeinek sorába illeszkedő eseményen részt vett Donato Ogliari montecassinói bencés főapát és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.

UNITAS-találkozó

Átadták gyűjtésüket a bencés diákok

2015. december 1-jén a bencés diákok személyesen adták át gyűjtésüket a Pannonhalmi Családsegítőnek.

Átadták gyűjtésüket a bencés diákok

Egymilliót gyűjtöttek a bencés diákok

2015. december 1-jén 14:30-kor tizenöt szervező diák, Lőrincz Pál bencés szerzetes, esperes, valamint Pannonhalma Családsegítő Szolgálatának munkatársai találkoztak egymással. A diákok ezen a napon vitték el a városi családsegítőbe az általuk összegyűjtött összeget. Az egymillió egyszázezer forintos adomány története sem mindennapi.

Egymilliót gyűjtöttek a bencés diákok