1700 évvel Szent Márton születése után a magyaroknak meg kell mutatniuk, hogy van bennük figyelem és megértés a körülöttük élők gondjai iránt – többek között ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Áder János köztársasági elnök a Szent Márton-évet a pannonhalmi Bazilikában. Erdő Péter bíboros-érsek pedig a szent életét állította példaként az ünneplő közösség elé. Prédikációjában elmondta: „Amikor az idők végén az Emberfia magához hívja a népeket, ő is pásztor módjára választja el a juhokat a kosoktól. És nem a divatot és nem az illendőséget kéri számon, nem is a földi értelemben vett sikert, hanem azt kérdezi majd, hogy hogy is volt az a dolog az éhezővel. Hogy tudtunk-e segíteni, önzetlenül szeretni, mindenkinek az igazi javát akarni és szolgálni.”
Csodálatos napsütés és tavaszi meleg fogadta a Főapátságba érkező homo viatorokat, azaz úton lévő embereket. Több száz meghívott vendég tartott a Bazilikába, hogy 2015. november 11-én 11 órakor részt vegyen az ünnepi szentmisén, a Szent Márton-év hivatalos megnyitó ünnepségén. A nagyközönség most hallhatta először Orbán György: Missa Sancti Martini művét, külön erre az alkalomra írt miséjét.
A zeneszerzőn kívül a megnyitóünnepség díszvendége volt többek között: Márfi Gyula veszprémi érsek, Pápai Lajos győri püspök, Dékány Sixtus zirci főapát, Fazakas Márton csornai apát, Kara Ákos államtitkár, Hegyi László helyettes államtitkár, Németh Zoltán a Megyei Önkormányzat elnöke, Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, Bagó Ferenc Pannonhalma polgármestere, Széles Sándor a Megyei Kormányhivatal elnöke és Habsburg György nagykövet.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát köszöntötte az egybegyűlteket és kiemelte a Szent Márton-év eseményeinek két fókuszát: a párbeszéd lehetőségeinek megteremtését és a közösségépítés fontosságát. Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek prédikációjában Szent Márton életpéldáját elemezve hangsúlyozta:
„Márton szerzetes módjára élt tanítványai körében, így hirdette az evangéliumot a környék lakóinak: már ebben az időben terjedni kezdett csodáinak híre. Azt beszélték, hogy halottakat támasztott fel, előbb egy katekument, aztán pedig egy fiatal rabszolgát, aki felakasztotta magát. A goromba életkörülmények hátteréből az irgalmas szeretet megrendítő képe bontakozik ki ezekben az eseményekben. És egy olyan csodatevő arca, aki nem azt nézi, hogy mekkora volt a bűne a vidéki birtokon öngyilkosságba menekülő kétségbeesett rabszolgának, hanem megmutatja az isteni szeretet mélységét. Ilyen a híre Mártonnak, amikor meghívják, hogy Tours város püspöke legyen.
Ezt a küldetését újszerű, személyes és nagyszabású tettek jellemezték. Látogatta a környék falvait, ismerte a szegény telepesek és a nagybirtokon élő rabszolgák nyomorúságát. Addig az ő érdekükben szinte semmi sem történt. Márton nagy koncepciója, ha tetszik püspöki stratégiája, a vidék evangelizálása volt. Felismerte, hogy ehhez papokra van szükség. Tehát a városban élő papi testületen kívül vidékre is papokat, méghozzá jól képzett papokat kell küldeni az egyes közösségekbe. Ez az a folyamat, amit ma a plébániarendszer kialakulásának nevezünk. Ehhez alkotta meg Márton egész Galliában elsőként azt a központot, ahol a klerikusokat az egyházmegyei szolgálatra kiképezték. Szerzetesi ihletésű életeszmény és lelkipásztori elkötelezettség jellemezte munkásságát.”
A szentmise végén Asztrik főapát felkérte Áder Jánost, hogy beszédével hivatalosan is nyissa meg a Szent Márton-évet. A köztársasági elnök többek között a következő gondolatokat osztotta meg Szent Márton kapcsán az ünneplő közösséggel:
„Itt született, Pannóniában, idestova 1700 esztendeje. Élete egészen rövidke részét töltötte ezen a vidéken. Mi, magyarok, mégis a magunkénak valljuk egy római család sarját, Gallia hittérítőjét, Tours városának püspökét.
Ezt a hegyet, ahol most vagyunk Géza fejedelem több mint ezer éve Szent Mártonnak szentelte. Bencés apátságot alapított itt egy erős ország büszke támaszául. Mert tudta, hogy nemcsak a térképen kell megtalálnunk a helyünket. Tudta, hogy a formálódó Európa a királyok patrónusát, a keresztény uralkodói erények őrzőjét tiszteli Szent Mártonban. És Géza fejedelem erre a jó hagyományra akarta alapozni, ehhez a kultúrához kívánta kötni Magyarországot.
Szent István intésére itt ma sem szűnnek imádkozni „pro stabilitate regni”, „az ország fennmaradásáért”. Hivatásukká lett nemcsak a regula szerinti élet, de az is, hogy példájukkal figyelmeztessenek minket a változatlan, örök értékekre. Hogy a világtól elvonultan is az emberek szolgálatára legyenek, Szent Mártonhoz híven a munkától „sosem vonakodva”.
E monostor szerzetesei több mint ezer éve tanítják a magyaroknak a keresztény hitet. Ahogy II. János Pál pápa 1996-ban a millenniumát ünneplő Pannonhalmát meglátogatva fogalmazott: „mint hegyre épült város”, mint „fényforrás e vidék és az egész nemzet számára”.
A legenda szerint, amikor Szent Márton egyszer megfékezett egy mérges kígyót, így szólt: „A kígyók hallgatnak rám, nem úgy az emberek”. Ma, 1700 évvel a születése után nekünk, 21. századi magyaroknak itt, Európában és a Kárpát-medencében be kell bizonyítanunk, hogy hallgatnunk kell a jó szóra.
Meg kell mutatnunk, hogy van bennünk figyelem és megértés a körülöttünk élők gondjai iránt. Meg kell mutatnunk, hogy az alázat nem divatjamúlt tulajdonság. Hogy egy több mint ezeréves kultúra nem régi, hanem ma is élő alkotóerő. Hogy a hagyomány nemcsak köt a múlthoz, de megtart a jövőben is.“